2012. július 27., péntek

Sommerbad Pankow

Ez most egy időzített bejegyzés, azaz mire ez kikerül a blogba, mi (elvileg) épp a strandon leszünk. :)
Végre Berlinbe is megérkezett a nyár, immáron másodszorra, és az U-bahn-ban pont elkaptam a hírek között, hogy ismét csak hét végéig tart. Ennek örömére a tegnap délutánt a közeli strandon töltöttük, illetve ezt tervezzük holnapra is (vagyis már, mert hogy péntekre időzítettem a bejegyzést. :)
Katt a nagyobb képekért!

Hatalmas fák, sok fű, fölöttünk pedig a Tegel-re tartanak a leszállni készülő repülők :)

A fürdő maga hatalmas területen fekszik, az öltözők, és a medencék melletti lezárt, nagyon régi lelátó pedig a Feneketlen-tó melletti parkszínpadot juttatja eszembe. Elég lepukkant hangulata van az épületeknek, de a medencék teljesen újak, a park pedig gyönyörűen gondozott, hatalmas fákkal. Van egy keskeny úszómedence, egy gyerek-, egy normál pancsolós- és egy "ugró" medence - utóbbiba érkeznek azok, akik vállalják, hogy jó magasról a medencébe vetik magukat. Egyetlen gond, hogy a vizet nem fűtik, ennek megfelelően a hőfok kb 20 C körül van. A német tanárom ezen eléggé ledöbbent, mi meg viccelődtünk vele, hogy ugyan, ez a németeknek nem hideg - nos, ez kivételesen nem teljesen igaz, mert sokan eléggé dideregve álldogáltak a medence partján. :) Mondjuk a tegnapi 32 fokban(!) ez a hideg víz sem volt annyira rossz.

 
Itt valami lelátó lehetett régen 

A kép alján a sötétbe vesző rész az öltözők épülete

A strandbelépő egységesen 4 euró egész Berlinben. Tegnap meglehetősen sokan voltak, de a fő gond nem is ez volt, hanem sokszor azt éreztem, hogy állatkertben vagyok... pl amikor megdobtak egy fél gyros-sal (nem nekem szánták, a srác a haverját akarta megdobni, csak mellé ment). Aztán repült mellettünk dinnyehéj is... :P

A fürdő területné folyamatos biztonsági szolgálat üzemel, tegnapi érkezésünkkor pl épp öt kisgyereket pakoltak be 2 rendőrautóba, és hajtottak el velük. :P

 Kajás bódék, beton, német zászló

Érdekes még, hogy összesen 2 fabódéban lehet kaját és jégkását kapni, ezen kívül nincsenek fagyis, kukoricás, vattacukros standok, és nem lehet úszógumit, fürdőruhát, vízipisztolyt sem venni. (A medencébe amúgy labda, úszógumi bevihető, és sajna ugrálni is lehet. :P)

Még képek a strandról:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése